hiány. ébredéskor időnként halálfélelem.
Segesvár, benzinkút, 1. állomás.
ó, istenkém, csak tartanád kicsit a kezemet is a kezedben, míg helyre billennek nálam is a dolgok. aztán boldogulok valahogy. csak kicsit figyelj rám is.
szüleim most boldogok, a sors napfényt hozott rájuk, sikerül megkapniuk a 3 jegyből kettőt. nekik nyújtott. megvan a szovátai kezelés, út. egyik mert a kulákság, anyám oldaláról, másik felől a kilakoltatás, 41-ből, apám 6 hónapos, így kell menekülniük, szekéren, három gyerekkel. 1941. ezt a számot megjegyzem. így a folytatás is valahol összeér.
én mégis távol. eloltom a medvetót, szovátával. nem fogadhatom a fényt. belső parancs, hajszálon múlik, aztán ez is a hiányból.
kívánom, adj erőt, hogy szüleimmel türelmesebb. egyre nehezebb. bár oly kevés. az idő. hittem, mindig reméltem, jobb leszek. más.
Nagyenyedi Kollégium, Áprily Lajos tábla: "gyümölcseim sárgára benned égtek, s benned fakadtak friss virágaim." (Enyedi csend)
33-41-ig tanított itt nagyapám. bent találunk tablót. folyosón. viszont nincs kinn a táblán. kőbe vésve. barátai, tanártársai mind kinn, ő nincs. névsorból. vissza kéne menni. apám találgat, vannak akik később kerülnek... talán hogy kevés. 8 év. naplójában, amit hátrahagyott: nem kiadásra, ezt már legelején, szögezi, a legszebb éveiként említi ezeket. később is, tanítványai, mindenki csak tisztelettel, szépekkel emlékezik. különös, rejtélyes sorstörténet az övé. most már sokminden világos, az is, hogyan állt a börtönben lelkészként a politikai foglyok támaszának (igen rövid ideig lelkész, végezvén a földrajz-történelem szak mellett, azt hiszem ezek mind Kolozsvár, teológiát... aztán nyelvek, mondák szerint biológus szeretett volna, tele is volt a lakás, mindenféle biológiai, orvosi szakkönyvekkel, sokféle nyelven, latin, román, magyar, francia, tán német is, hát akkor innen, hogy mindkét unoka, akiket nevelt, túlról, orvos, orvos családokba, azok gyerekei is orvos, másik gyógyszerész). amikor kérték, csak ezt a levelet bár juttassa el szeretteiknek. hogy túléljék. és ő segített. hogy kik voltak? mindig mindenkin segített. legyen az politikai, vagy zsidó. mindegy volt, ott akkor, embereken segített. érzékkel, és okosan. mindig csak okosan. emlékszem, nagyapám mindig szimpatizált az értelmiségiekkel, legyen román vagy magyar értelmiségi. bármilyen nemzet. amikor elvinni akarták, börtönbe, lebuktatták, is, a megfelelő helyen kért, talán ortodox pap, de mindenképp előbb valami fontos levél, nem emlékszem milyen szervnél, az meg még felsőbb szervnél, segítséget. persze, az információ lebuktatásáról előbb jutott el hozzá, különben nem menekül, ha elfogják. emlékszem, apám mesélte, egyszer életében ő is a katonaságnál így menekült meg. elvérzett a vécén, kínok között, közel halál árnyékában, hiába kérte, engedjék, vigyék, mehessen orvoshoz, itt hal meg, előttük. nem törődtek. csak amikor már tartotta saját beleit, utolsó pillanatokban azzal fenyegetve, ha apja megtudja (mert különben ő se kért sose segítséget szüleitől), mind börtönbe kerülnek. ezért. hogy hagyták kimúlni. hogy az apja nem akárki. elmondta, ki. apám ezzel menekült meg. azonnal orvoshoz vitték. még nem volt késő. családomban a jó emberek mind sokáig éltek. nyolcvanon túl. megsegítette őket az ég. akármilyen korban. háború vagy más, fasizmus, kommunizmus évei. apámat sem fogták be sosem besúgónak. ezekről úgysem lehet sokat tudni. inkább is felénk csak Visky, a színész esetéről beszélnek. hogyan hallgattatták el, milyen módszerekkel. iszogatott is, ami szívén, száján. kimondotta. szerette az életet. színész volt. amikor börtönből kiengedték, is így történt. az öngyilkosság is, kivégzés, megrendezve. felakasztva egy fa tetején. elbúcsúzatlan. egy életet szerető ember nem hal meg búcsúlevél nélkül (igaz, akkor már roncs, akkoriban meséltek az elektromos székről is, kínzások, nemcsak tévéből, filmek, vagy rómaiak, a várakból). mostanság szó esik Szilágyi Domokos esetéről is. vádak, öngyilkosságok, homályos, eltemetett, elásott, megsemmisített, korrupciós ügyletek.
úgy a magyarok, mint a románok, nagyapámat abban az időben, segítették. legalábbis, mentették. sikerült az "országból" kimenekíteni. mit számított akkor, mennyit is, hol itt, mikor hol, a határ. bár volt idő, azt hiszem, igen, amikor száműzött. fizikai munkára. azokból az időkből, amikor értelmiségieket. nehéz munkára. például követ fejteni. de lehet, hogy csak krumpliszedésre, mezei munkákra. erről még frissebben majd. hiányosak e tekintetben ismereteim. csak halványan emlékszem, egészen gyerekkoromból.
mackó hogy szabadult meg a katonaságtól, a legkülönösebb titok. igaz, a módszer így is életébe került. valóság a látszatból. lehetett volna éppen máshogy. a rehabilitáló év, másfél... a többi 20. mackó 18 évesen... 19, semmilyen szervnek nem hódolt be. szabadon szeretett élni, mégha bilincsekkel is, a 40. évére. ha életébe is, ha bilincs, szabad akaratból.
más, nagyapám származása. s hogy mi is honnan is becseiek. az ugyan, a hely, még Jugoszlávia, de nagyapám apja Kárpátaljáról. világi ember, állomásfőnök, a legválogatottabb körökből. akkoriban állomásokról felelni, világ urát jelentette. de legalábbis kicsi szeletet a nagyvilágból. de aztán egyszercsak kihelyezték. a hely, Kovászna. messze, egészen más vidék. aprócska, kicsike, jelentéktelen, a világihoz képest. itt ismerkedik meg dédnagyanyámmal. akkor ez második feleség. nagyapám féltestvére a boldiékéból. aztán nemsokára, dédnagyapám, mikor fia, nagyapám 8 éves, egy tekézés (?golf) aprócska golyója hoz halált rá. képzelem zöld fű, kellemes társaság, napfény, kicsi szél, egy délután, amikor a legsimogatóbb a levegő, érkezik a golyó, váratlan baleset. egy jelentéktelen játékból. talán komolyan se veszi, befertőződik, nem megy időben orvoshoz. pedig akkoriban már feltalálták a penicilint. nagyvonalú. ez viszi halálba. ettől tovafele kovásznai dédnagyanyámra szakad a család eltartása. tanítónő, igen szigorú, mindent vállal, hogy a család fennmaradhasson. állítólag zsugori, centire beosztja a pénzt, és csak akkor lehet beszélni, amikor ő nem. különben kuss, asztalra csap, ő a családfő. volt hogy viccesen apám engem néhányszor hozzá hasonlított. hogy ilyenkor melyikre gondolt ezek közül. pedig ha anyám nem lenne, s ha elváltak volna, földönfutóvá (valamelyik hajlékban) látnám, ahogy szétszórja kicsi jussát. két hét jólét, két hét, nélkül. s az évek alatt előbb autót, az otthont, házat. de a legnagyobb probléma, mikor lassan megbomlik az agy, és nem tudunk róla. Torockón, azon a viharos estén, könnyeim belülre fojtottam. ott, a boltban, csendre várakozva. apám megőrült, anyám is idomul, mindketten egymáshoz. csak néha vannak tiszta pillanataik. bocsáss meg nekem ott fenn magasban. de az is lehet, bizonyos érzékenység. hogy csupán előrevetítem a közelgő jövőt. bár anyám is, apám, most hálásak, hogy mégis együtt. nehéz. az öregkor. külön is, nemhogy együtt.
vissza a mi körutunk. csak megtaláljam a fecnik között. Kőrösi Csoma Sándornak is külön tábla. Enyedi Kollégium, akár később a Székely Mikóé. a Kollégium itt mindent magába foglal. egyetem, középiskola, tanítóképző, szállás. tablók. 15 diák, a többi tanár. diákok körbefogják.
véletlen találom egy másik folyosón, fába faragott Esterházy Péter idézet, tabló: Ballag a Betlehem Gábor Kollégium, 2002-2006, XII.A matematika-informatika osztálya. "illúziódnak fátyolát ne lebbentsd fel, maradj örökké boldog álmodó, mert szebb egy megvalósíthatatlan álom, mint egy át nem álmodott jövő".
de tudni kell, úgy jutunk be az épületbe, hogy lélek sincs, szabadon lehet besétálni, akár egy régmúlt, nem létező időbe. a termek is, mintha egy századdal előbb. csak a folyosók, a tablók sorban, a falépcsők élnek itt. meg kint az emlékek, szobrok, táblák, akikre emlékeznek. kik? egy lélek sincs. de a harangot most is meg lehet húzni, hatalmas szép két harang, és valóban csengetnek. mint akkor. abban az időkből.
azt mondják, 40 évesen is olyan sima a bőröm, mint a babáknak. (2009. 07.25-ből)
kis vérnyomásosak vagyunk (kint a mérő asztalon, hát bátorkodom), én, mackó, apám, anyámé már magas kategória. ingerlékenyebb természet. bár ahogy az évek, apám is, egymáshoz idomul.
na de vissza, útinapló. körutunk: Meggyes, Segesvár (ezek csak útban, már valamelyik múlt évben megvolt), Balázsfalva, Gyulafehérvár, Enyed, Torockó (itt elalvás, szállás), és valóban szép, kár hogy kis idő, autó, nem a túra, hegyek, sziklák közt. másnap visszafele: tordai hasadék, Torda, Kolozsvár.
(Torockó, ezt a helyet bárkinek szívesen ajánlom. van egy igen jó címem is. szállás. csak előtte legalább két hónappal lefoglalni. olcsó, és szép. művész pénztárcájúaknak.)
hát akkor, a napló szerinti sorrend:
Misztótfalusi Kis Miklós, templom bejárati faláról: "...és hogy isten gyakran alávaló, és semminek alított eszközök által tapasztalható-képen való segítségével viszi véghez az ő ditsöségét" (Mentség), emlékeztetőül a tudós tipográfus nagyenyedi perének 300. évfordulóján, Nagyenyed 1998. június 11-én a romániai református egyház zsinata. vár, történelmi múzeum, Enyed. szemben srégen a Kollégiummal.
Torockó: csak a kontyos ház kitüremkedés ami más, mint itt, ott Hollókőn. mondja mackó. hogy tisztára arra a vidékre emlékezteti. a ház homlokzatokon apró boltíves kapuk, nem a szászos hatalmas mértek, házak formái, házsorok, vidék, csak itt a sziklák, a táj. fenséges. az ott világörökség. ez is hegyvidékes, hasonló, csak ott már túl sok a turista, és megmaradt a hollókői vár, nemcsak romok. együtt voltunk egyszer, nemrég. de itt, a sziklák, hegyek, fenn, túl, valami érintetlen. mesélik, hogy itt az volt a szerencse, nem tudtak iparosítani. ezért maradt meg végül a házak jellegzetessége. hogy nem bontottak, építettek, nem születtek akkoriban tömbházak, sem modern épületek, a 100-200 évvel ezelőtti struktúra megmaradt, egységes falukép, nagyjából egyidőben épült házakkal. aztán akik maradtak, is újakkal régiekhez idomultak. minden tiszta maradt. az ösvények szélein a gondos vályúkban befogott áttetsző vizek, a patak, a szélmalom, források. ó, egy ilyen udvarban, s a sziklák között, milyen különös lehetett, írni (ábrándozni, gyermekként).
a sok kicsi kúria, látványosság, na és a reggel, ébredés, ott túl, sziklákról, amikor a köd fokozatosan felszáll. előbb csak fehér, homály, majd szemmel láthatóan a tisztulást követni. séta.
a gyulafehérvári templom bejárata felé tartva, éppen ki, találkozom Margócsy Istvánnal, meglepődöm, amikor ráismerek, megismer, hátrafordulok, biccentünk.
osztrák-monarchia, Mihai Vitéz és Zsigmond János fejedelem. a jobbágyság sors. a kapzsiság, torkosság innen, a levélhamisítás, mihai vitéz csalása a szemfülességben onnan, szemfényvesztés. egyik mindent akar, ha kell, összes népe szolgálja, másik hazudik, hogy övé legyen. övé lesz 3 évre. aztán sokezer év... Moldva-Munténia-Transzilvánia egyesítése. 1918. "reintregirea..." olvasom, emléktáblák, szoborpark Balázsfalván, ahol apám elveszíti szemüvegét. ott van Petöfi Sandor is. a román (szász, olasz) nagyságok között. mind végigmegyünk, apám meséli mackónak, aki végigkérdez. ez ki? és ez? fél órát keressük a bokrokban. meglesz.
lássuk tovább, a mese dióhéjban történelemből. mihai vitéz a székelyeknek (parasztság) szabadságot ígér a zsigmondféle jobbágysorshoz képest. 60 ezer románhoz 20 ezer székely csatlakozik, de kiderül a hamisság, a levél, a pecsét, aláírás nem az osztrák császártól. meggyilkoltattak. a hamisság, bűn. az újraegyesítés "reintregirea" emlékére, szól a falakon a balázsfalvi templom, látogatóhoz, aztán avatják a szoborparkot ugyanennek szellemében. de legalábbis, hasonlóképpen. Gyulafehérváron, mindenütt a környéken román feliratok, esetleg francia, angol. francia ugyan szál se, de az eredet. angol, mert világnyelv. Kolozsvár, ahol ami számít, magyarok építettek, román kézre kényszeríttetnek. sehol magyar említés. sehol az épületek története. a színház, más, templomok, épületek. nos, bár országos szinten a 7 % van érvényben, mint kisebbség, hogy akkor az adott kisebbség nyelvén kiírni, ez Erdélyben, magyar vonatkozásban csak 20 % felett érvényes. Kolozsváron kihozták a 19 %-ot, így hiába a múlt, minden. halott. csak az épületek emléke beszél még. a falak, a gigantikus szépségek magukban hallgatnak. a mese annyiban hiteles, hogy saját szememmel látom is. házsongárdi temető.
végül egy kis Tusnád, Szent Anna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése