reggel. valóságból az álmokat

mackó nagyon rendes. most hogy távollét miatt három napra ő vette át itthon a gazdaszerepet, felkelt a szokott időben, kiengedte a kutyát, megetette, itatta, s öntözgeti slaggal anyám virágait. pontosan úgy ahogy anyám hátrahagyta. én teát főzök, reggeli az udvaron terítve, tűz a nap, kell az ernyő. mindez kicsit később, megegyezünk, 1-2 órát még amíg lehet, napozni. ilyenek. ma különös reggel. szabad. vissza nem térő alkalom.
amit kívántam, elmaradt. még tegnapról. ne legyenek nagy igényeim. ha az apróknak is örülni.
vannak időszakok, amikor iszonyatosan félek a vesszőktől. ilyenkor igyekszem kerülni. akadnak szavak is, melyeket ösztön vezet úgy használni, mint gyerekkoromban. aztán vagy átírom, vagy marad. ahogy épp mikor kedvem.
meghatóbb.
mackó élvezettel csinálta a kutyagondozást, öntözést. jó nézni. én ezúttal sem vagyok ennyire ügyes, bár tegnap igen koncentrálva szedtem a jóstát, vendégként. mackóék kellemesen elcsevegtek, éretlent is szedtek, csak hallgattam, meg is lepődtem a tálat mikor szemügyre vettem. hát, igen, én nagyon vigyáztam, hogy valóban csak az érett. jóstaszörp, akár a feketeribizli. legcsodálatosabb itóka. dehát mindigis amit csináltam, igyekeztem a legjobban. már amit tudtam. abban.
mégsem vagyok ma annyira ügyes. ottfelejtem a felfőtt vizet, úgy szól maci a slag mögül, kész-e a tea. hiába. csak saját szerepeimben megy. a tündöklés. bár mostanság nem akad értékelőm. az írás, olvasás, napozás azonban kellemes. így vagyogatunk. én több álmodás, ő élet. isten is az életet választja. maradok háttérben.
a reggelivel kárpótolom. megterítek, meg ott a tegnap leszedett paszuly is, a rétyi kertből, borsó, ezeket elkészíteni, aztán a jóstával Uzon. ez is mind tegnap estéből. kert vendégként. udvar, a kút, a hinta. hatalmas ez az udvar, a finom pázsit. a paszuly, borsóból is meglehet holnap lesz.

amikor a dolgok mennek a maguk útján, is, nekem magamban kell megküzdenem a dolgokkal. leszámítva évből a két hetet, amikor anyám mint kisgyereket kiszolgál. még mosogatni se enged. egészen vicces volt a helyzet például Torockón, erről majd később mesélek, a vendégfogadós hölgy előtt apámék úgy bántak velem mint egy csecsemővel, megszokás, az is mint más, de legalábbis kisgyerek, s amikor kiderült a hölgy két évvel fiatalabb mint én, apám szabadkozott a maga módján. felém. kacagva, még jobban alázva. mindegy. hogy ez a szerep, másik. a dolgok pedig maradtak maguknak. ami szánva. azért beszéltük is mackóval, ez a nő legalább mutatott úgy 5o-t, tény, én meg hozom a régi formát, olykor ha nincs a szemem között a fáradtság csík, most már dupla, 28-3o-nak is elmegyek. azért jó ez így.

hol is tartottam. mindig nehezebb egyedül, mint akinek segítség. értem, két tenyéren emelve. aztán idő után ezt is megszokja az ember. elfogadni. vannak pillanatok, amikor a legfájdalmasabb után ér a legnagyobb békesség. amikor már rosszabbra nem, csak jobbra számíthat az ember. inkább csak úgy lebeg, sorsvesztetten, akár tenger közepén, céltalan, mert már a rosszabb sem számít. nincs súlya, minden elenyészik. éppen elnézem másokon, akiknek mozdulataikba, arcukba van írva a sorsvesztettség, bármerre is fordulnak, kudarc, de az ember magán nem látja olyan egyértelműn. legalábis ha az arcot nézzük. mindenképp. aztán csak mégis. egyszerű dolgokon is akár nehezen, küzdelem. ó, kedves repülés. te is milyen reményvesztett vagy. szinte unalomban.
a kutyát nem láttam még ilyen boldognak. értem, természetes boldognak. reggel nem a kiszabott 1o percig ugrálhatott, szaladgált, hanem míg jólesett. lehetett volna akár egész nap, kedvére, ha a berögzött ösztönök nem engedelmeskednek. mi is csak az ösztöneinket követtük, hadd legyen szabadon. láncok nélkül. a pokrócon buksiját nyújtogatva hozzám simult, szagolgatott, simogattam.

jó mackóval, csend van. csak akkor szól, ritkán, ha valamit segíteni kell. csinálni. különben csinálások nélkül is elvagyok. van olyan is, amit magamtól. szívesen csinálok.
egészen illedelmes ez a kutya, mondja mackó, miután mégis megtörtént, tartotta nyakát, befogni. ennyit a megszokásról. hogy 1-2 óra szabad mozgást követően már nem ugat, válaszolgat a szomszéd kutyáknak. csak ül, és néz. minket. érzi, ez nekünk is jobb. mint kiabálni. ugatással. és figyelmes. enni sem eszik, mert mi sem ültünk még asztalhoz. igaz, rosszba is sántikál, azért nem lehet egészen magára bízni, a szomszéd kerítést szívesen szétszedné. de aztán maga oldja meg a dolgot. önkéntesen állva lánchoz. várta, kínálta. boldog volt. a kissé megnyújtott nyak, félreforított fej, ahogy ott állt.


aztán kiderül hamarosan, túlságosan szépnek látom a dolgokat. minden váratlan csuklik össze. mackó megbánt, de nekem kell békítenem. pedig már olyan szép volt. szinte csak képzelet.

mackó kiolvasgatja az itteni újságokat, akárcsak otthon az ottaniak. néhány itteni könyvet is becserkész. itteniek és ottaniak. írókból.