2 román férfi, Simion... itt vagy, ugye? hát persze hogy itt. szállnak a pillangók. nézd, ezeket rajzoltam előző koncerten. Márkus Tibor és fia, Dávid. a csapattal. 3.Jazz és imroviz...
rossz vagyok, anyácskám, kegyetlen, nem segítek semmit, állandóan mindenhol csak jól érezni magam. lebegést követni. mindig csak a lebegés felé. hazajövök, égből két hét, évből, három, nektek is, mindennel kiszolgáltok, még több, aztán már nem fogadhatom. minden évben ugyanaz. ennyi, nektek is. az idő csak telik. ugyanúgy, mindig kicsivel fájóbb. hangokból, ráncok.
szeretlek benneteket, integetek. látjátok?
ugyanazokat a dallamokat játsszák, mint én kamaszkoromban. gyermek. 13?14... 15. leány és a zongora. amikor senki, otthon. csak úgy dübörgött, válaszoltak, aztán a hirtelen csend. ugyanaz a hangzás. fel, vissza. és azok a dallamok a zavarban. hangban. csendből, forrásként erednek. pedig csak egy fiú meg egy lány ismerkednek. erdőben, világosban, sötétben. erre mondaná mackó, nem elég sokszínű. mármint a rétegek. egymással. összhangban. nem elég dzsezzes. a ritmus, a taktus, a forma. itt fenn. csakhogy sok hangszer. váltogatva, más. a dzsezz a fülnek. de a zongora más. azok is amik visszatérnek. mindig, újra visszatérnek. pontosan tudom, mit játszottam. visszatérnek. a nyúlmeséknél is. fehérnyuszi. amikor kifehéredik, eltűnik. csakhogy öt hangszer ki volt kapcsolva 1-re. ezért. csak ezért nem született meg az ének. 5 hangszer, 5 szólam, 5 arc. tévedhetek. lehet, hogy csak 4. arcok.
természetesen profi zenészekkel, más. ugyanaz a téma.
masina JAZZ Grencsó. összevissza írok. ez még 2009.07.14 estéből. vissza. végre valami egészen más, csendekből. szerettem amikor meglepett, szinte véletlen tudott csendet idézni. feszültségből, megtölteni csendeket. izzadva. miközben csurgott róla veríték. amikor a veríték belső mozgásból. csak néhány zenész képes igazi csendekre. neki se mindig sikerül. de sikerült. rengeteg más zenész megtervezett csendekkel. előre tudni, várni. nem igaz csendekkel. nem mindenhol. pontosan érezni az igaz zenét. igazán jó zenét csak meglepetéssel, küzdéssel, befelé. amikor jön, és te is féled, hogy csak most ne hibázza. amikor a kéz bizonytalan, aztán csak beletalál. rátalál, amire csak ott és akkor. kevés ilyen pillanat egy koncerten, és az is csak kevesekkel. sok más ami jó zene, megjátszott. 10 perc, húsz után már nem mond újat. átlátod. persze a test maga is élvez. ritmust. agy. képes csak a zenében lenni. lustulni. de az más. nem az élénk koncentrációé. a katarzisé. mint a szekszben az élvezet, a megszokotté, és az egyszeri, megismételhetetlen. ez a zenében is a különbség. és mégis kell a felépítettség. improvizált is legyen, de nem esetleges, vérbeli zenészekkel, akiknek minden mozdulatuk a helyén. valahonnan mélyről. a megremegésnek, mindennek üzenete. ezt a bizonytalanságot, úgy adni elő, hogy ott és akkor (trükk), csak az igazán nagyoké. mesterség. 1 órából 40 perc feszültségben. már egészen jónak mondható.
szeretem, amikor egy dobos vérből üt. nem szerepet játszik. és úgy mosolyog hozzá, mintha mindig úgy, és ott. azt hiszem, Mogyoró. legszebb a duett. lány és dobos srác. bár a lány nem nagy szám (iskolás, feltűnő, agresszív,... és aki mindig ugyanúgy, nem bír kilépni, át, túl szerepből, fiúk akadémista leány előtt is tiszteletből, humor csak maguk közt), itt minden rendben.
hol is tartottam. Simion és Sorin. ők dallamosan idéztek elő csendeket, az elröpülő, tovaszálló pillangókat. csendjeik kezdődtek valahol, és bevégeztettek, ugyanott. a Grencsó csendje, amikor, az megfagyott. ott és csak akkor. váratlan, valósággal drukkolni kellett, hogy sikerüljön. továbblépni. és akkor történt meg a katarzis. amikor pontosan helyére került, aminek kijönni. akár egy sikerült szülés, de maradjunk csak az ürítésnél. megkönyebbülés. egy vödör víz, egy tele szatyor.
válaszolgatások. kérdezz-felelek, is jó. kiszámítható, de jó. kiforrott zenészek.
egyszercsak átadta a dallamot, hangot a bőgőnek az elektromos gitár. észrevétlen. taps. klasszikus dzsezz. előre kiszámítva. sztereotípiák. ez is még Simion és Sorin. igazi dzsezz. velős. na ez az a sokhangzás, ami egyponton, az agyban táncol. nem gondolkozol, nincsenek nagy feszültségek, mert az agy ezeket a rezgéseket pontosan ismeri, és rááll. ez profi dzsezz, nem igazán az improvizációs (kísérleti-alternatív). igazából a kettő között jó. amikor összeforrott is, de a meglepetések. csendek.
Dresch tud még ilyeneket, ha jó passzban, egyszer amikor egészen sötétben, szürkében, és egyedül, körötte minden fekete, s ő nem középen, csak a tér egy sarkából. de lehet hogy máskor. bár a kiégés mindenkit, akárkit fenyeget, bízni. na és más, vagy akiket maci ismer, mind névről. túlról, messziről, máshol. csak ott a zakatolásokból kell kiszűrni, s ha vannak, ott is szép tud lenni. hogy a csend nem mindig dallamból. aztán, csak most már ez se maradjon ki, az is igazán jó tud lenni, amikor sok zenész, és mindenféle keveredik. a népi (folk) a poppal, dzsezzel (kúl vagy a meleg), kántri, reggi a klasszikussal, techno reppel, humorral. más, rockkal vigyázni, elektromos gitár, abból a 21. században csak icipicire venni. mindenképpen irónia, különben sztárzene lesz, s az égés. de mindenképpen tűnés. a tűrés már magában felér egy tűnéssel.
nembeszélve már megint az összeillések. jelek. ahogy beleformálódóm a térbe, alighogy szemem fentről a népművészeti minta, indák, hajlatokról le, közben rajzolom is, zenére, a dallamot átveszi az elektromos gitár, honnan tovább hullámzik a minta, a gitár formás ívein. és amikor a plafonon mosolygó arany nap, s egy fémpáncél kar, kezében kard, végében szív, piros, aranycsillagok, fémhold, fél, száján mosoly, szem, orr, szemem éppen a fémre téved, a szélső zenész cintányért alkalmaz, fém imitációs hangokkal. többször történik hasonló, amikor a terem falán révedezik, kering tekintetem, s a zenészek ezt pontosan lekövetik hangszereikkel. pl. a bőgőnél mire leszek figyelmes? kék és sötétebb okker díszítőminta az oszlop fejezeten, a minták levelekből formált női motívumok, akkor elhangzik, hogy a hercegnőknek ajánlva, utolsó, ráadás szám, itt mire tekintek fel, hópelyhek, pillangóba fordulva, majd egy mikulásszerű, szomorú herceg fej, szakáll indákkal, virágmotívumokból, akár egy Arcimboldo manierista fej, népies és neo modern ötvözet, da capo al fine, sohasem vége.
ezen az esten említve. emlék, valamikor köz'gáz. beharangozó, váratlan, megható pillanat, nézem, keresem, mackó még nincs jelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése