mofeta, egy kicsi élet.

különös. ma olyan szép napom volt. a mofeta kicseréli az embert. ma (bár nem szabad), a padra ültem. zöld padok. a piros jelzést azért néztem. bizsergett is a fenekem. utána 2 pisilésnél még csípett. szeretkezéskor is, de estére elmúlt. a múltkor sem attól, hogy nem mosdottam volna rendesen. akkor a bodzalétől. nem szabadott volna útszélről. minek nekem orvos. pontosan tudom testem titkait. csak ezek a szúnyogok ne csípnének.

amikor hegyre kellett, fel, többször, végig meg kellett állnom. folyamatosan. egyszerűen csak fizikailag leépültem. meghíztam. sokat ettem. pedig utóbbi napokban még ez se. mackó szerint kövér. hogy a fenekem, a combom is. pedig azért ez sem egészen így. én úgy látom, csak formásodtam. kicsit kiteltem. de kövér az nem. legalábbis így barnán. csinos darabban, rövidnadrág, könnyű felső, egészen elenyésző. jó, azért otthon lefogyok. remélem, sikerül.

mackó is velem haladt, lassan, mindig bevárt, most nem loholt el. volt hogy a tolás sem segített. le kellett passzolnom a biciklit. aztán csak hirtelen ülni aszfalt szélre. másra idő se. talán mert reggeli után azonnal indultam. de ez se. hiszen már a napon se bírtam feküdni. valami kellemetlen a gyomorban, hányinger. csak az árnyék segített, és bizonyos pozíció. na de hogy többször le kellett rögzítenem a biciklit, szakaszosan és folyamatosan, 1o méterenként, túlzás. hogy ennyire gyenge. olyan erősen vert nyakamból fel torkomba szívem, hogy muszáj volt. a gyomrom is, a combom, egészen elfehéredtem. azonnal kellett leülni ahol, útszélre. aztán itt valami egészen csoda. a hányingerből egyszercsak súlytalanság, megszűnt testem fizikai léte. nem éreztem semmit, de nem is lebegtem. úgy voltam, hogy léteztem, de nem volt testem. egészen nihil állapot. valami földönkívüli, kellemes. amikor már annyira föld felett, hogy nem érzel. megkönnyebbültem, aztán tovább. újra minden kezdődött elölről. a kínok a gyönyörűséggel. 1o km fel, leszállni, húrcolni, megállni, ülni, menyország.
de a mofeta kicserélt. mintha mindez csak az előjáték lett volna. hozzá. persze, milyen is lenne mindez az út egy szerelemmel. már amikor visszafele, lejtőn, szinte már csak lebegtem az örömérzéstől. de ez most valóságban lebegés. maga a természetességben. levegő, lehellet, az árnyékok a fénnyel. tiszta levegő. mint amikor kitisztulnak belső szerveid, de mindenképp valami frisseség, fellélegzel, és nincs vége. körbe, előre, háttal, mindenhol fák, és azok árnyékai, hogy csókolózás, erdőben szeretkezés. és mindez mint egykor, magától. képzelve.

lefele száguldás. hogy a lefele száguldás lehet ilyen jó. régen nem éreztem magam ilyen könnyűnek. aztán itthon is, amikor kiültem az udvarra, maci is mellém. többször is csak azt, hogy milyen jó. ismételve. még sosem volt ilyen kellemes a levegő.

persze mackó háta. semmi nem olyan egyszerű. és mégis. ma valahogy a sok csend összegyűlt.

különös nap, utolsók között.