és akkor ma visszanéztem

tegnap éjfélkor arról ábrándoztam, milyen jó az, amikor az ember valami különös pozitív aurába érkezik. hogy ezek a csápok amikor behúzzák. hogy nem elég az, amikor az ember egymagában lézeng a világban, próbáljon bármilyen jó dolgot is követni, kellenek, szükségesek ezek a csápok, amelyek észrevétlenül beszippantják, majd vezetik előre. hogy akit sosem engednek magára, tartva folyamatosan ebben az aurában, milyen csodálatos lehet így végigélni egy életet. és akkor ma reggel úgy ébredtem, hogy benne vagyok ebben az aurában. eddig is, jó ideje voltak a jelek, hogy minden mindennel összefügg, bármerre mozdulok, lépek vagy teszek, a szálak összeértek, egymásba fonódtak, bárhonnan tekintettem. de hogy hamarosan megérkezem.