pedig egyszerűen csak máshonnan vesszük a levegőt.

csak akit szeretünk, azzal tudunk bánni úgy, hogy gyógyító. különben leszedjük róla a maradék húst is. Csáth Géza kapcsán jutott ez eszembe, véletlen. csak a jelek, éppen egy bója, amit elhagyok, de már jó ideje foglalkoztat, mióta öngyógyításra kényszerültem. néhány éve. a folyamnak, amiben sodródtam, nem volt kivezetője. mondhatnánk-e azt, önérzettel, felelősséggel, hogy aki nem képes kilépni sátán bűvköréből, maga tehet róla. ha a csapokat idő után nehéz, lehetetlen, bezárni. vagy mondhatjuk-e még, hogy minden ember maga sorsának kovácsa. helytálló-e, ma. vagy bármilyen korban, amikor nem kifelé beszélünk. hogy mennyiféleképpen lehet kifelé beszélni. mennyi oldalról. s aki ilyen formán bűnöz, tiszta kézzel nyúlhat-e bármihez. az ilyenek mindig nyúlni fognak, mert jutalmat kapnak érte. vagy elviszi az önkézzel végzett halál. a frusztráció. kissé erős itt, és szélsőséges is, egy fordulattal elvonatkoztat, valahol mégis emberek lennénk. gyógyítás hiányában pedig nincs, és nem is lehet gyümölcs. sem itt, sem túl. más kérdés, sikerül-e az öngyógyítás. hogy nem mindenkinek adatik gyümölcs, mert nem mindenkinek gyümölcsre van szüksége. ezért vagyunk annyifélék, ezért adta a teremtő a leveleket, fákat, vizeket. a bölcseket, hogy gyönyörködhessünk a virágokban. hogy van akinek a mederben folyás rendeltetése. nem az itt-ott fellelhető kincs, gyümölcs, virág, szemnek szép. hanem az egész mint olyan, a folyás, a csobogás, zuhanás, fel. a teremtés, az érintés. távolról. nem a test, csupán a mozdulat. az megint más, hogy a folyásnak is kell legyen medre. nem lehet csakúgy folyni, mert az már elfolyás, fölösleg. mindig a mederben maradni. észrevétlen. a vonalak, persze, hullámokat, követni. hát ezért tűntek el a homokvárak. hogy mindig, a hullámokat követni. kisebb, nagyobb mederben. végül az, hogy a gyümölcs is, levél is lehull, nem vizsgálat kérdése. minthogy az sem, a gyümölcs, levél is, víz, folyam, magától. teremtés, élet, érintés. megfogom a kezed, sétálunk. hogy kimondunk vagy hallgatunk, ez a nyelv. összeérünk. amikor ugyanonnan vesszük a levegőt. megtartani magunkat. így-úgy, levegőre szükség van.