2014. június 14. szombat, tegnapból
Ellentmondások, részbeni egybehangzások, elfogultságok és
elfogulatlanságok kapcsán – estéből, éjszakából
Régebbi korokban korokból még tisztább (egyértelműbb) kép
formálódott előttünk (iskolákban tanítottak, kordokumentumok beállítása, stb.),
ma az elmosódások, tükörpiszka hátterében is, kifényezve, újraalkotva is,
átformálva, innen-odadobálva is ugyanaz marad a szó, hiába, független-, a függetlenség.
Mi az, hogy tisztább kép egy szó: függetlenséget egy
szabadságában, függetlenségében, emberi jogaiban megkurtított, megalázott
elnyomott nép vív ki egy hatalmi önkényuralommal, teljhatalommal szemben. Ez
régen is így volt, és ma is, a mindenkori, éppen jelen lévő önkényhatalmi
rendszerek hátterében. A szó maga, jelentése nem változik, csak mi
változtatjuk, éppen mikor hol állunk. Szemben vagy benne, előtte, mellette. A
szerint határozzuk meg önmagunk és a független- jelentését. Éppen értünk vagy
ellenünk szól a hang. Kürtökből, avagy-e tükrök elmosódásaiból bukkan fel.
Továbbiakban idő híján
vázlat, másolás korrektúrázatlan, spontán, összefogatlan (?) töredékekből:
Függetlenséget akar egy nép (embercsoport) kivívni = e rájuk
mért hatalmi béklyóktól, láncoktól, igazságtalanul megadóztatott szegény réteg
(régen jobbágy, paraszt, kisföldes…ma a megfelelő rétegre vonatkoztatni)
gazdag, hatalmi uralkodó osztály általi kizsákmányolásra válasz a néptől a lázadás.
A szegény nép fellázadt és szabadságáért küzdve próbált az akkori és mindenkori
hatalomtól, hatalmi uralkodó osztálytól való függőségtől megszabadulni, általa
szabadságát, a szabadságot kivívni. Ma, avagy mindenkor, amikor „ez a nép”
lett, lesz az erő, uraló uralkodó többség, ugyanígy gyakorolja a hatalmat az
alája került „kisebbséggel” (korlátoltabb szabad jogot kapó kisebb széthúzó
vagy összetartó egységekkel… dualitás-itt valami mellett, és nem szemben-, vagy
többdimenzió, demokrácia, a személy, mint cselekvéseiben inkább gondolkodó,
mint abszolútum megfogalmazott igazságokat kijelentő egyén kihangsúlyozása a
totalitárianizmussal szemben). Minthogy a hatalmi rendszerek hosszútávon sorozatosan
ugyanabba a csapdába esnek, semmilyen korban nincs jó önkényhatalmi rendszer,
lett légyen az múltból vagy jelen vagy jövőből, az önkény- csak magából indul
ki, és nem a teljességből, magát egyenlővé teszi a teljességgel, de ez a
teljesség szűk mezsgyében marad, nem terjed önmagán túlra, tehát nem képviseli
azt ami azon kívül terjed, tehát az egészet). Az egyén vagy a tömeg szentélye.
Egyiknek ikonja többszintű, jelképei nyitottabbak, másiké szigorúbb,
egynézőpontú, nem bír és nem kér hozzá kommentárt, sem szabados utat, szellemi
vándorlást. Egyén és tömeg viszonya, harca a 21. sz-ban kiéleződik. Kezdetben
volt az ige. És a cselekvés? …ugyanitt vagy ott sosem bír teljességgel. A
szabadon gondolkodó is önmagát látja (a teljességből, tömegből kiszakítva,
elkülönítve), a tömeg is pusztán önmagát ismétli, azon túl, fölé, önmaga fölé
nem bír emelkedni. Egymás mellett állunk, és elmegyünk egymás mellett anélkül,
hogy támogató kezet (szemkontaktus, ölelés…) adnánk. Független-, és
függetlenség, akkor így szótőben is egészben, hogyan is vagyunk? Függetlenséget
tömegben vívunk ki, miközben függetlenek is maradjunk egyéni, személyes
emberjogi és szellemi szabadságunkban (mindenkori hatalomtól független egyéni-
és közszféránkban). Emberi jogunk van az egyéni, közvetlen családi- és
közvetett közszféránkban lett légyen az bármiféle hatalmi önkény emberi
szabadságunkkal, érvényesülni vágyó szellemünkkel szemben.
Kisebb egység is lehet rossz és a nagyobb hatalom is. És
fordítva. Nincsenek cselekvéseinkre érvényesített fix receptek. A
sztereotípiákban is van igazság, és azokban is, amik ezeket a sztereotípiákat
felülírják.
Ma (visszatérve), amikor ez a nép lett az erő, hatalom,
ugyanúgy gyakorolja a hatalmat az alája került kisebbséggel szemben, és az, az
őt birtokló hatalmi erőtől kíván, próbál elhatárolódni, mert minden hatalom, amikor
érvényességet, célt ér, hatalmi erőtől túlfűtve ugyanazon vagy hasonló v.
egészen más hibát hibákra halmozva elkövet, mint egyéb, akkori, korábbi
hatalmak, amelyek ellen küzdött. Saját magunk vagyunk „népünk” ellenségei.
Önmagunk ellenségei is akár. Mert a nép mi vagyunk és akik mögöttük ellenünk,
mert valamiben nem ért velünk egyet, népként gondolkodik. Ha egy hatalomnak
nincs önkritikája, a tömegen kívül vagy mellett álló szemében nem hiteles, mert
a kritika mindig előbbrevaló, távolabbról lát, mint az önmagát teljességként
egységnek álcázó, hibáját meg nem látó tömeg, egy társadalom csak akkor képes
önkritikát, helyes önkritikát gyakorolni, ha elég érett s értelmes is hozzá,
elég széleslátókörű is az okosság kifejtéséhez, érvényesítéséhez a megoldáshoz,
a helyes megoldáshoz. A helyes megoldás, ha egy népről van szó, sosem lehet
egyoldalú, önkényes. A hatalom, a mindenkoron éppen rangon lévő hatalom mindig
a teljes népét és nem csak a „sajátját”, sajátjában saját szűk elveit bíró,
valló népet kell szolgálnia. Ezt hajlamosak a mindenkori hatalmak elmulasztani,
elfelejteni, nem tudomást venni róla. Nincs önkritika. Aztán észre sem veszzük,
mikor fordul át szavunk szemben velünk, egyenesen önmagunknak ellentmondva. Az
„önkényuralom”, hatalom, ha képes gondolkodni is, „jaj” annak, önkéntelenül is
ide-oda táncikáz. Észre sem veszi, amikor magának ellentmond. Ha észre venné,
nem lenne baj vagy zavaró, de éles szem megtorpan hallatán és átlát, a baj
(kérdés kinek baj a baj, e báj), hogy önmagát beszélő szem nem látja, nem
láthatja, kivéve, ha tükör előtt áll. A kérdés, tükör-e, egyfajta tükör-e a
hallgatóság. Vagy hogy milyen összetételű a hallgatóság?
Hát akkor hiba-e a hiba, vagy éppen előny, erény a
tudatlanság a tudatosságban.
Visszatérve, a függetlenség – amikor nos, a kisebbségek
(éppen nem hatalmon lévők) mondják maguk, osztályozzák, vallják „a
függetleneknek” (elhatárolódva az éppen akkori hatalmi rendszertől), a fenti
éppen jelenlévő hatalmi erő, többség egykori elnyomottból, háttérbe
szorítottságból most teljhatalmat kapván önkényuralmat gyakorol az egykori
hatalmat élvezővel – most kisebbségben lévő „elnyomottal” – szemben, s ami „akkor”
vagy „egykor” becsülendő szabadságért kivívott függetlenség volt (klasszikus mindenkori
önkény elnyomó hatalmi rendszertől), most innen (onnan a porondról már)
átminősül (ahol az érdek gyárt minőséget, ahol az érdek gyártja, termeli ki
minőségét): a független tehát független akar lenni „tőle”, a tőle független
önkény hatalomtól, a biztosra vett megnevezettől, aki immár bizton többségben
tudja, ím-hol mit akar, nem gondolkodik (filozofál), hanem határozottan
cselekszik.
Oda-vissza játszma, puszta erő-játék (mely nem egymásért, az
egészért küzdő, igyekszik minden erejével nem egész népét szolgálni, pusztán
sajátjai maskarája…) soha nem változik, bármelyik legyen is hatalmon. Ki-ki
mindig csak a magáért az egész nevében vesz el valamit a másiktól. Hogy az az
egész 2/3 vagy 1/3, egy ölnyi vagy egy világ (honnan nézzük), sem sokat
változtat a változhatatlanon. És akkor még nem is léptünk ki a kisebb egészen a
körből. A többi körökbe, körhalmazokba. A hold újfent teljében mosolyog, s mi
eljátszhatunk azzal is, vaj ki-é is ez a hold.
Hogy ki… is ez a független, ha még meghatározni sem képes
magát.
…mindjárt átfordítja az egykori „szent” függetlenségi harcot
(arcot, arc az arcban, arcot arcért) most függetlenségi nemtudomki pártinak
bélyegezve azt, csak mert nem áll most őmellé, a hatalmon lévő árnyékába, a nagyhatalmi
erő mellé, hogy az végre kedvére a teljességben (igaz vagy álcázott, egyre
megy, ha a tükörben pusztán saját arcunk, azt látunk amit akarunk) önkényes
egyedülállóként uralkodhasson.
Így lesz hát a függetlenségnek is két arca, attól függően,
éppen mi hol állunk. Honnan nézzük, innen-e vagy onnan. És melyik az innen (hol
állok) és melyik az onnan (ő hol áll, aki velem szemben). Átminősül a
függetlenség, pedig a szó maga- és értelme nem változott, csak a hatalmi
pozícióban lévők változtak, a bábuk, s az azokat mozgatók. Egyszer attól a
hatalomtól kellett megszabadulni, elhatárolódni, most emettől. Minden nézőpont
kérdése, önmagukban a dolgok semelyik oldalról sem változnak, ahogy a földgolyó
sem önmagában, tehát változatlanok, mint ahogy az idő is. Csak hol erre
tolódik, hol arra tolat. Éppen hol állunk, mikor. De így is úgy is visszafele
megyünk.
(tudomki)
