.: 2010

„…ez fáj

olyan nagyon tudod

hogy rólam senki

csak titokban

és én itt vagyok veled

mégis

mert kicsi vagy

egy füvön

ülünk

tudod most

elmegyek

el fogok de ne félj

szeretlek

Aki úgy próbál élni, mint a mesében, annak nem lehet könnyű. Mert nem könnyű szembesülni a hétköznapi valóssággal. Aki a mesében él, meglehetősen kiszolgáltatott. Mert amikor kilép a meséből, és szétnéz a világban, nyilván, hogy magával ragadja egy mély, mesebeli szomorúság.

Aki a mesében találja meg az ő világát, az nagyon szerencsés ember. Mert van hova mennie. Mert egy boldog ország várja nap, mint nap.

Becsey Zsuzsa fájdalmasan boldog ember lehet, hiszen nap, mint nap övé a világ mindkét arca: a nevető, és a szomorú.

Kétarcúság amúgy is jellemző rá. Ő nem csak író, képzőművész is. Jobban mondva egyszerre lakik benne egy grafikus és egy költő. És költőként is mesevilágot alkotó, és rajzolóként is meseköltő.

a Janus-arcúság fogalmát nyilván ő is ismeri tudja, sőt vállalja. A mitológia szerint Janus (Biedermann, 1996) a kétarcú isten, akit az antik Rómában a kapuk és küszöbök őrzőjeként tisztelnek. Janus a bejárat, a kapu szimbóluma, a kezdet és a vég kettős arcát mutatja, aki egyszerre néz előre és hátra. Jelentheti egy dolognak a pozitív és negatív oldalát, de ha tovább megyünk, jelentheti a bennünk lakó bal és jobb oldalt egyszerre.

Ez a Janus-arcúság és polaritás-váltás pillanatról pillanatra feltűnik a nézőnek, olvasónak. Hisz könyvei párhuzamos oldalain, hol a képet nézzük, hol a hozzátartozó szöveget olvassuk. Összetartoznak, de önálló életet élnek az oldalak. Úgy is tekinthetnénk a rajzokra, mint projekciós felületekre, amelyek Becseynek lehetőséget adtak arra, hogy a szóban ki, vagy el nem mondható kétségeit vagy feszültségeit, s nem utolsó sorban a humorát megmutathassa.

A rajzok vonalvezetését az intuíció jellemzi. Amit Michel de Grave így jellemez: „ugyanolyan attitűd, mint a gondolkodás. Lehetővé teszi, hogy egy tény, egy gondolat, egy érzés hirtelen és teljességében tudatosodjon. Mindig a lényeges felé halad, megragadja az észlelésen túli jelentésmélységet, megérti a kapcsolatokat, lehetőségeket ösztönös módon, és mindezt egy tudattalan asszociációs, nem szándékolt „munka” során …”

És így születik a vers, a napló, a mese is. Becsey Zsuzsa egyszerre éli meg a két dolog, a verbalitás és vizualitás ellentétességét, valamint azt, hogy benne ez a kettő az egységet képviseli.

Most nem elemzem a rajzokat, csak annyit jegyeznék meg, hogy a vonalvezetés intenzíven idézi a gyerek rajzok spontaneitását, az intuíciót követő képszerkesztést. Meg kell említenem a véletlen aktív használatát.

Mindez a nyelvhasználatnál is jelen van. A gyerekszáj nyelvi frissessége és talánya, az elhallgatás, a feleselés, a vagy kérdező rácsodálkozás mindenre, első pillantásra is látszik

Ha kapcsolatokat keresnék a magyar irodalomban, akkor Kosztolányi Szegény kis gyermek panaszai, és Tandori madaras, mackós versei könnyedén eszembe jutna.

A gyermeki gondolkozás nem állhat messze Becsey Zsuzsától sem. Ő is megőrizte, és érzékenyen használja a gyermekek hangját, gondolkozás módját, monológjait, meséit.

Mert meséket ír. Még verseiben is ott van a gyermeki felnőtt és a koraérett gyerek kettősége.

Ez a kettősség tehát ott van az ösztönösségében, amit a felnőtt fegyelmező kontrollja

formál, véglegesít. De ott van őszinteségében és hangoltságában is.

Egyszóval ez a kétarcúság mindenhol tetten érhető nála. Jelen van a nyelvi anyag kezelésénél is. Hiszen két eszköz rendszert is kitűnően mozgat.

Az egyik, a sajátos szimbólumok tudatos kimunkálása és használata.

Tudjuk, hogy jelképek használata a XIX. század eleji romantikába nyúlik vissza. A képzőművészet szimbolizmusa szoros kapcsolatban áll a kortárs szimbolista irodalommal, filozófiával és zenével.

A korabeli, de a mai művész is, „a munkáját” a művészetek szintézisének és egységének keretében értelmezi.

Valahogy úgy, hogy a művészre, a „belső szemmel” megáldott látnokra vár a feladat, hogy a valóság rejtett jelentéseit dekódolja, és mindenki számára érthető, érzékletes formába öntse vagyis „tárgyiasítsa a szubjektumot”.

"A szimbolista esztétika a legváratlanabb formákban nyilvánul meg, kutatásai révén addig kevéssé érintett területek vizsgálatára törekszik: az ábránd és a képzeletbeli, a fantasztikus és az irreális, a mágia és, az álom tartományait vizsgálja" – írja Jean Cassou francia esztéta.

A szimbolizmus lényege az álom ereje, ennek erős jelenléte a művekben. A versben a szimbólumrendszer központi szervezőelemmé válik. A költő által teremtett szimbólumokat egységükben kell nézni, de még így is többértelmű marad a jelkép. Tehát, a szimbolista mű nem állít, vagy megnevez, hanem sugalmaz, sejtet.

Így tesz Becsey Zsuzsa is. Egyik legfontosabb jelképe a nyúl. Ő maga azt írja erről, hogy

„A Nyúl történetek mesékkel mondott naplószerű életrajz a

felnőttekhez, a felnőttekért, felnőttekről…”

Majd később ezt olvashatjuk:

„Aki úgy próbál élni, mint a

mesében, azok erkölcsi példáitól

vezetve, tudomást sem véve a

kívül esőkre, eleve hátrányos

helyzetben halad. Eszét jobbról

balról elől hátulról túljárják…”

A nyuszi álma bevetőjében pedig így fogalmazza meg ugyanezt: „Az olvasó a Rózsaszín Nyúl testvér kötetét tartja kezében. Nyuszival együtt lehetünk, egy sötét hajnal csendjében, álom és ébrenlét között…”

A másik eszközrendszert az ismerheti fel, aki időrendben végig kíséri a Becsey munkáit.

Az írónő, az egymást követő könyvekben, a nyelvi szintek más és más területét fedezi fel. Kezdetben a hang és a szóelem kísérletek dominálnak. Az ismétlések és variánsok jól rímelnek a rajzvariációkra. Később megjelenik nála a mondat csonkolása.

Ez a tompán elvágott, némán továbbrezgő nyelvhasználat egészen újszerű. Néha egészen mellbevágó az, ahogy elharapott, félbehagyott fordulatok szorongatóan tovább élik az olvasó fejében az életüket, vagyis folytatódnak, növekednek, elkanyarodnak, variánsokká válnak.

És végül, a legújabb munkáiban a szövegszintű formák, a nagy elemek formálása a jellemző.

Becsey Zsuzsa anyagkezelése képzőművészre vall. Az egyik oldalon a képzőművész anyagkezelése a másikon a költőé. Könyveiben a baloldal az írásé, míg jobb a képzőművész területe. Meseszerű a kettő kapcsolata. Kettősség és egység.

Ha összefoglalhatnám, azt mondanám: szerencsés találkozás.

Barna Róbert

2010-07-10

VÁLASSZAL – NÉLKÜL

Becsey Zsuzsa

Rózsaszín Nyúl

„Sárgapötty le-fel jár, görnyedve gondolkodik. Az ének születik. Lassan, görcsben fulladozva, mintha nem is akarna erre a világra jönni. És akkor egyszer csak hideg lesz, Nyuszi mire felébred, nyoma sem lesz napfénynek. Minden jegesen fehér, rideg és félelmetesen elutasító. Nyuszi egyre ijedtebb s tehetetlenebb, félelme is csak nő, bár ő barátkozna hideggel is, de sietni kell, a hideg kegyetlen és követelőző. Nem tud várni. Bár ez biztosan a rendhez tartozik, s hogy így kell lenni, az most már bizonyos. Egész teste remeg a furcsamód melegként kacsintó hidegtől való kiszolgáltatottságtól. Egyre jobban fél. Közben mind gyorsabban sietni kell, míg ráeszmélne, közelebb és közelebb…

(ez most már innen is látható)”

Becsey Zsuzsa képzőművész, grafikus-vizuális kommunikációs tervező, animációs rendező, tanár, kiadványszerkesztő Sepsiszentgyörgyön született 1969-ben. 20 évet élt szülővárosában, és 20 éve él Budapesten.

Saját szerkesztésű könyve: Gulyás Tamás – Becsey Zsuzsa: Láncszemek, 2008, megjelent a Pannon Tükör művészeti könyvek sorozatban.

Becsey Zsuzsa maga írja, rajzolja, szerkeszti és nyomdára előkészíti könyveit. A Nyúl testvérkötet (2010) a szerző első könyvei, 20 év termése, megjelenik a Napkút kiadó közreműködésével.

A kezdeti mesék 1996-ban az MSZSZ Irka-Iroda irodalmi alkotói ösztöndíjában részesültek, majd 2009-ig az írások fokozatosan újakkal bővültek.

Első meséből 1997-ben a Magyar Mozgókép Alapítvány és a Varga Stúdió Minores Alapítvány támogatásával rajzfilm készült.

A második mese, Rózsaszínnyuszi és Fekete fogú farkú s kezű története, azaz: NYUSZI ÉS FARKAS 2002-ben az NKA Mozgókép Kollégium forgatókönyvírói támogatásában részesült, a film azonban nem készült el.